A személyi edzés menete
A személyi edzés röviden összefoglalva az alábbi lépésekből áll:
1. Személyes találkozó, beszélgetés.
A beszélgetés során az edző megismeri a vendégét, életmódját, sportmúltját (ha van ilyen), céljait, amelyeket az edzés során el kíván érni. Ez kiegészül az alapadatok - kor, magasság, súly, körméretek (akár otthon is elvégezhető), vérnyomás, testzsír stb. - felvételével. Ez utóbbiakat hívják összefoglaló néven nyugalmi antropometriai vizsgálatoknak. Ezen kívül a vendégnek ki kell töltenie egy egészségügyi kérdőívet is, amelynek az a célja, hogy a különböző kockázatokat ki lehessen szűrni. Ilyenek lehetnek többek között a magas vérnyomás, gerincproblémák, cukorbetegség, súlyos depresszió, krónikus ízületi gyulladások stb. A legtöbb ilyen probléma esetén még a 2. pontra lépés előtt orvosi kivizsgálás javasolt, ahol az orvossal való konzultálás határozza meg a jövőben végezhető, illetve kerülendő gyakorlatokat.
2. Fittségi vizsgálatok, állapotfelmérés
Általában az első közös edzés a különböző kondicionális, koordinációs képességek aktuális állapotának felméréséből áll. Ilyenek az állóképesség, erő, hajlékonyság, ízületi mozgékonyság. Noha még kevés szakember használja hazánkban, az egyik legjobb teszt, amit véleményem szerint minden vendéggel el kellene végeztetni, az FMS szűrés. Még egy hasznos írást találhattok ezen a linken!
(Számomra a következő továbbképzési terv egyértelműen az FMS képzés elvégzése.)
Kiegészítés: Ha a 2.pont során bármilyen egészségügyi probléma merülne fel, azonnal vissza kell ugrani az első ponthoz, és szakemberrel konzultálni annak megszüntetéséről!
3. Edzésterv készítése, rövid, közép és hosszú távú célok meghatározása
A legtöbb vendég nincsen tisztában azzal, hogy nem lehet komoly, hosszan tartó változást elérni egy-két hónap alatt. Érdemes elgondolkozni azon, hogy legtöbbünk soha nem sportolt rendszeresen. Ha mondjuk 20-30 évnyi inaktivitás után elkezd valaki mozogni, 2 hónap alatt még csak éppen kezd a szervezet felébredni a hosszú tespedésből! Bizony, sokáig tart, amíg a test alkalmazkodik a megváltozott életmódhoz.
Persze nem kell években gondolkodni, de fontos tisztázni, hogy itt legalább 6-8 hónap munkáról van szó. Természetesen nem feladata az edzőnek ilyen távlatokkal sokkolnia vendégét (erről szólnak a rövid- és középtávú célok), de fontos hangsúlyoznia, hogy a testmozgásra ne mint egy átmeneti időszakra gondoljon, hanem inkább egy olyan tevékenységre, amely az életmódja szerves részét fogja ezentúl képezni. Véleményem szerint ez az egyik legfontosabb feladata a személyi edzőnek: elérni, hogy a vendég életmódjába beépüljön a rendszeres mozgás, és annak szerves részét képezze.
Visszatérve az edzéstervre. Nem feltétlenül kell gyakorlatokra, és ismétlésszámokra részletesen lebontott tervet készíteni. Minen ember más, és máshogy reagál az terhelésre. Nem érdemes kőbe vésett terv szerint edzeni, hiszen lehetnek olyan alkalmak, amikor éppen fáradt, demotivált a vendég és képtelen az előírt edzést teljesíteni, és ettől csal még rosszabbul fogja magát érezni. Ezért jó a dinamikus edzésterv alkalmazása, ahol ugyan az edzések menete vázlatosan meghatározott, ám azokat mindig a vendég aktuális állapotának és fejlődési sebességének alapján állítjük össze napról napra.
4. Személyi edzés, személyi edzés, személyi edzés....
Nem részletezném. Ez az a rész, amit filmekben is gyakran pár perc alatt foglalnak össze akkor, ha valaki elkezdi valamilyen célját megvalósítani, mondjuk felkészülni egy versenyre, hajót építeni stb. Pedig ez a legkeményebb és leghosszabb része a folyamatnak. Rengeteg kitartás, szorgalom és motiváció kell hozzá, de megéri!
5. Újratesztelés, eredmények és az esetleges problémák megbeszélése
Nagyjából havonta célszerű pár alaptesztet elvégezni az edzés keretein belül, hogy nyomon lehessen követni a változást, illetve néhány nyugalmi mérést - körméretek, has, derék, súly stb. - is megismételni. Ez alapja lehet a további motivációnak, és jó visszajelzést ad az addig elvégzett munkáról.
A visszajelzés, és a hatékony közös munka érdekében érdemes megbeszélni a tapasztalatokat, a vendég elégedettségét, és ha valamilyen probléma merül fel, közös megoldást találni rá. Így az edző is sokat tanulhat, és a további edzések minősége is javul.
Ezek után folytatódhat a 4. pont!
Hírek
Mindenkit várok szeretettel edzéseimre, amelyeket a Gold Centerben tartok reggel 7 és este 9 között!